2 Chronicles 25

Amacjáhú huszonkilenc évig uralkodott

1Huszonöt éves korában lett király Amacjáhú és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Jehóaddán Jeruzsálemből. 2És tette azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben, de nem teljes szívből. 3És volt, midőn megerősödött nála a királyság, megölette szolgáit, akik agyonütötték volt atyját, a királyt. 4De gyermekeiket nem ölette meg, hanem, amint írva van a tanban, Mózes könyvében, hogy megparancsolta az Örökkévaló, mondván: ne haljanak meg az atyák a gyermekeik miatt s a gyermekek ne haljanak meg az atyáik miatt, hanem mindenki a maga vétkéért haljon meg. 5És összegyűjtötte Amacjáhú Jehúdát s fölállította őket atyai házak szerint, az ezrek tisztjei szerint s a százak tisztjei szerint, egész Jehúdából s Benjáminból; és megszámlálta őket húsz évestől fölfelé s talált köztük háromszázezer válogatottat, hadbavonulót, lándzsa- és pajzshordót. 6És bérelt Izraelből százezer derék vitézt száz kikkár ezüstön. 7De az Isten embere jött hozzá, mondván: Oh király, ne menjen veled Izrael serege, mert nincs az Örökkévaló Izraellel, mind az Efraim fiaival. 8Hanem menj te egyedül, cselekedjél, légy erős a háborúra, nehogy elejtsen téged az Isten az ellenség előtt, mert Istennél van a hatalom, segíteni és elejteni. 9És mondta Amacjáhú az Isten emberének: S mit tegyek a száz kikkárral, amit Izrael csapatáért adtam? S mondta Isten embere: Van az Örökkévalónak, hogy adhat neked többet ennél. 10És elkülönítette Amacjáhú azt a csapatot, amely hozzá jött Efraimból, hogy menjenek helyükre; s fellobbant a haragjuk nagyon Jehúda ellen s visszatértek helyükre fellobbant haraggal. 11Amaczjáhú azonban megerősödött és elvezérelte a népét s ment a Sósvölgybe s megverte Széír fiait, tízezret. 12Tízezret pedig elevenen fogtak el Jehúda fiai s elvitték őket a szikla csúcsára, s letaszították őket a szikla csúcsáról, és mindannyian szétzúzódtak. 13Ama csapat legényei pedig, amelyet Amacjáhú visszaküldött, hogy ne menjenek vele a háborúba, portyáztak Jehúda városaiban Sómróntól egészen Bét-Chórónig; agyonütöttek közülük háromezret s prédáltak nagy prédát. 14És volt, miután Amacjáhú megjött az Edómbeliek megverése után, akkor elhozta Széir fiainak isteneit s felállította azokat magának istenekül; előttük borul le s azoknak füstölögtet. 15És föllobbant az Örökkévaló haragja Amaczjáhú ellen s küldött hozzá prófétát és szólt hozzá: Miért kerested fel azon nép isteneit, amelyek nem mentették meg népüket a te kezedből? 16És volt, midőn szólt hozzá, akkor mondta neki: Vajon a király tanácsadójául tettünk-e meg téged? Hagyd abba, miért verjenek meg téged? S abbahagyta a próféta s mondta: Tudom, hogy elhatározta Isten, hogy elpusztítson téged, mivelhogy ezt tetted s nem hallgattál tanácsomra. 17És tanácskozott Amacjáhú, Jehúda királya, s küldött Jóáshoz, Jéhú fia, Jehóácház fiához, Izrael királyához, mondván: Gyere, nézzünk egymás szemébe. 18Erre küldött Jóás, Izrael királya, Amacjáhúhoz, Jehúda királyához, mondván: A Libanonon levő tövis küldött a Libanonon levő cédrushoz, mondván: add leányodat fiamnak feleségül. De arra ment a mező vadja, mely a Libanonban volt s összetaposta a tövist. 19Azt mondtad, íme megverted Edómot s ezért elkapott téged a szíved tiszteletszerzésre; most maradj a házadban! Miért ingerled fel a veszedelmet, hogy elessél te és Jehúda teveled? 20De nem hallgatott rá Amacjáhú, mert Istentől való volt, azért hogy őket kézbe adja, mivel keresték Edóm isteneit. 21És fölvonult Jóás, Izrael királya, s szembenéztek egymással, ő és Amaczjáhú, Jehúda királya, a Jehúdabeli Bét-Sémesben. 22És vereséget szenvedett Jehúda Izrael előtt s megfutamodtak ki-ki a sátraihoz. 23Amacjáhút pedig, Jehúda királyát, Jóásnak, Jehóácház fiának fiát, elfogta Jóás, Izrael királya Bét-Sémesben; elvitte őt Jeruzsálembe és rést ütött Jeruzsálem falában, Efraim kapujától a sarok-kapuig, négyszáz könyöknyit, 24meg minden aranyat, ezüstöt s mind az edényeket, melyek találtattak az Isten házában Óbéd-Edómnál s a király házának kincseit, valamint a túszokat; s visszatért Sómrónba. 25És élt Amacjáhú, Jóás fia, Jehúda királya, Jóásnak, Jehóácház fiának, Izrael királyának halála után tizenöt évig. 26Amacjáhú egyéb dolgai pedig, az előbbiek s az utóbbiak nemde meg vannak írva Jehúda és Izrael királyainak könyvében. 27És az időtől kezdve, hogy Amacjáhú eltávozott az Örökkévalótól, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, és elmenekült Lákhisba; de küldtek utána Lákhisba s megölték ott. 28Elvitték őt lovakon és eltemették őt ősei mellé Jehúda városában.
Copyright information for HunIMIT