Deuteronomy 33

Mózes áldása

1Ez pedig az áldás, mellyel megáldotta Mózes, Isten embere, Izrael fiait az ő halála előtt.

Bevezetés

2És mondta: Az Örökkévaló Szinájról jött és sugárzott neki Széirről, fénylett Párán hegyéről és eljött a szentség tízezrei közül, jobbja felől a törvény tüze számukra. 3És szerette is a népet, minden szentjei a te kezedben vannak és ők lábaidnál elterülve fogadják szózataidat. 4A tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének. 5Így lett királlyá Jesúrunban, midőn összegyűltek a nép fejei, együvé Izrael törzsei.

A törzsek megáldása

Reuvén

6Éljen Rúben és meg ne haljon, hogy ne legyenek emberei csekély számmal.

Jehudá

7Ezt pedig Júdáról; és mondta: Hallgasd meg, Örökkévaló, Júda szavát és népéhez vidd őt; hatalmával harcoljon magáért és segítsége elleneivel szemben te légy!

Lévi

8Léviról mondta: Tummimod és Urimod jámbor férfiúdé, kit megkísértettél Másszóban, kivel pörlekedtél Merivó vizeinél; 9aki mondta atyjáról és anyjáról: Nem láttam, testvéreit nem ismert és gyermekeiről nem tudott, mert szózatodat őrizték meg és szövetségedet tartották meg. 10Tanítják rendeleteidre Jákobot és tanodra Izraelt, tesznek füstölőszert színed elé és égőáldozatot oltárodra. 11Áldd meg, Örökkévaló, az ő erejét és keze munkája legyen kedves előtted; zúzd össze ellenei ágyékát és gyűlölőit, hogy föl ne támadjanak!

Benjámin

12Benjáminról mondta: Az Örökkévaló kedveltje, bizton lakik mellette; védelmezi őt minden időben és vállai között lakozik.

József

13Józsefről mondta: Isten áldotta az ő országa, az ég drágaságával, harmattal és az alant heverő mélység vizével; 14a nap érlelte termésének drágaságával, mint a hónapok hajtásának drágaságával; 15az ős hegyek javával és az örök halmok drágaságával; 16az ország drágaságával és bőségével, mint a csipkebokorban lakozónak kegyével! Szálljon ez József fejére, feje tetejére testvérei koszorúzottjának! 17Első fajzású tulka dísze ő neki és Reém szarvai az ő szarvai, azokkal döf le népeket, egyetemben a föld végéig; ezek pedig Efráim tízezrei és Menásse ezrei.

Zebúlon

Jiszáchár

18Zebúlunnak mondta: Örvendj Zebúlun mentedben, Isszáchár pedig sátraidban. 19Népeket hívnak a hegyre, ott áldoznak igazságos áldozatokat, mert a tengerek bőségét szívják és a fövény rejtette kincseket.

Gád

20Gádról mondta: Áldott, aki kiterjeszti Gád határát! Mint oroszlán tanyázik és szétszaggat kart; meg koponyát. 21És kiszemelte magának a legelejét, mert ott van a törvényhozó része elrejtve; és járt a nép élén, végezte az Örökkévaló igazát és ítéleteit Izraellel.

Dán

22Dánról mondta: Dán fiatal oroszlán, előront Básánból.

Náftáli

23Náftáliról mondta: Náftáli jóllakva keggyel és telve az Örökkévaló áldásával, nyugatra és délre végy birtokot.

Áser

24Ásérről mondta: Áldott a fiúk közül Ásér; legyen ő kedveltje testvéreinek és mártsa olajba lábát. 25Vas és érc a te záraid és napjaiddal növekedik erőd is.

Befejezés: Isten kiapadhatatlan forrása Izrael biztonságának, gyarapodásának és győzelmének

26Nincs olyan, mint az Isten, ó Jesúrun! Bejárja az eget segítségedre és fönségében a fellegeket. 27Menedék az ősidők Istene és alant örök hatalom, elűzte előled az ellenséget és mondta Pusztítsd el! 28Így lakott Izrael biztonságban, egymaga Jákob forrása, gabona és must országában, még ege is permetez harmatot. 29Boldog vagy te Izrael ki olyan, mint te? nép, segítve az Örökkévalótól, ki segítséged pajzsa és fenséged kardja! Ellenségeid hízelegnek neked, te pedig az ő magaslataikat taposod.
Copyright information for HunIMIT