Job 41

1 Lám, az ember várakozása megcsalatkozott, hisz már láttára is leterül. 2 Nincs vakmerő, ki felingerelné: ki az tehát, ki én elémbe áll? 3 Ki előzött meg valamivel, hogy fizessek? Mi az egész ég alatt van, enyém az. 4 Nem hallgathatom el tagjait, sem hatalmának mivoltát, sem testalkatának kellemét. 5 Ki takarta fel ruhájának felszínét, páros fogsora közé ki hatol be? 6 Arczának ajtait ki nyitotta fel, fogai körül rettenet! 7 Büszkeség pajzsainak csatornái, szoros pecséttel lezárva; 8 egyik éri a másikat, s levegő sem jut közéjök; 9 egyik tapad a másikhoz, összefogódznak s nem válnak szét. 10 Tüsszentése fényt sugároztat és szemei olyanok mint a hajnal szempillái. 11 Szájából fáklyák csapnak ki, tüzes sziporkák szökkennek el. 12 Orrlyukaiból füst megy ki, mint forró üstből kákatörzsön. 13 Lehelete parazsat lobbant föl, és láng megy ki szájából. 14 Nyakán erő tanyázik, előtte szökik a csüggedés. 15 Húsának lafantyúi feszesek, szilárdak rajta, nem fityegnek. 16 Szíve szilárd mint a kő és szilárd mint az alsó malomkő. 17 Emelkedésétől hatalmasak félnek, megtöretésétől megzavarodnak. 18 Ha ki karddal éri, ez nem áll meg benne, sem dárda, kopja s nyílvas. 19 Szalmának tekinti a vasat, korhadt fának az érczet; 20 meg nem szalasztja az íjj fia, tarlóvá változnak át rajta parittyakövek. 21 Tarlónak tekinti a buzogányt, s nevet a lándzsának süvítésén. 22 Alul rajta kiélezett cserepek, cséplőszánt terít az iszapra. 23 Felforralja, mint a fazekat, a mélységet, olyanná teszi a tengert, mint keverő üstöt. 24 Mögötte világít egy ösvény, őszhajnak lehet gondolni az árt. 25 Nincs földön párja neki, mely alkotva van rettenthetetlennek. 26 Minden magast lenéz, király ő mind a büszke vadak fölött.