Zechariah 2

1Fölemeltem szemeimet és láttam: íme négy szarv. 2És szóltam az angyalhoz, ki velem beszélt: Mik ezek? Szólt hozzám: Ezek a szarvak, melyek szétszórták Jehúdát, Izraélt és Jeruzsálemet. 3Erre láttatott velem az Örökkévaló négy kovácsot. 4Mondtam: Mit jönnek ezek tenni? És szólt, mondván: Ezek a szarvak, melyek szétszórták Jehúdát annyiban, hogy senki nem emelhette fel a fejét, jöttek tehát ezek, hogy elriasszák azokat, leütvén a szarvait ama nemzeteknek, melyek szarvat emeltek vala Jehúda országa ellen, hogy szétszórják. 5Fölemeltem a szemeimet és láttam, s íme egy férfiú, s kezében mérő kötél. 6És mondtam: Hová mégy? Szólt hozzám: Kimérni Jeruzsálemet, hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hossza. 7És íme, az angyal, ki velem beszélt, elment, és egy másik angyal kiment elejébe. 8És szólt hozzá: Fuss, beszélj amaz ifjúhoz, mondván nyílt városként lesz majd lakva Jeruzsálem a benne levő ember és barom sokasága, miatt. 9Én pedig leszek neki, úgymond az Örökkévaló, tüzes fal gyanánt köröskörül, és dicsőségül leszek benne. 10Haj, haj, fussatok hát az észak országából, úgymond az Örökkévaló; mert az égnek négy széle szerint szórtalak el benneteket, úgymond az Örökkévaló. 11Haj, Czión, menekülj, lakója te Bábel leányának. 12Mert így szól az Örökkévaló, a seregek ura: dicsőség után küldött engem azon nemzetekhez, melyek kifosztottak benneteket; mert ki hozzátok nyúl, az saját szemefényéhez nyúl. 13Mert íme, én kezemet emelem reájuk, hogy zsákmányul legyenek szolgáiknak; és megtudjátok, hogy az Örökkévaló, a seregek ura küldött engem. 14Ujjongj és örülj, Czión leánya, mert íme én megyek, hogy lakozzam közepetted, úgymond az Örökkévaló. 15Majd csatlakoznak számos nemzetek az Örökkévalóhoz ama napon és lesznek nekem népül és majd lakozom közepetted, és megtudod, hogy az Örökkévaló, a seregek ura küldött engem hozzád. 16És bírni fogja az Örökkévaló Jehúdát, mint osztályrészét, a szerit földön, és újból kiválasztja Jeruzsálemet. 17Csitt, minden halandó, az Örökkévaló előtt! Mert fölserkent az ő szent hajlékából.
Copyright information for HunIMIT