Job 7

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. ^a1Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot? 2

Folytatás: Jób kéri Istent, hogy vagy vegye el életét, vagy kímélja meg őt

3Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai? ^b 4A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét: 5Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra. ^c 6Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig. ^d 7Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed. ^e 8Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el. 9Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót. ^f 10Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok! 11A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. 12Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé. 13Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében. 14Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem? ^g 15Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam: 16Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem; 17Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. ^h 18Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem. ⁱ 19Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá? ^j 20Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt. ^k 21Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?